Tizenkét éve szerettem meg a Forma 1-et és ezzel együtt az egész autósportot. Ennek következtében 2011-ben létrehoztam Futamról-futamra című blogomat, mely a száguldó cirkuszról szól. Minden verseny után írtam egy objektív beszámolót. De az utóbbi pár évben csak akkor tettem közé bejegyzést, ha a szubjektív véleményemet akartam elmondani bármivel kapcsoltban az autósporton belül. A továbbiakban az azon a blogon megjelenő bejegyzések itt is meg fognak jelenni. A Futamról-futamra-nak olyan múltja van, amit nem szeretnék csak úgy abbahagyni.
Viszont nagyon szeretem a cirkusz és a színház világát is, amit oda nem írhatok, így létrehoztam ezt a blogot. Gyakran járok előadásokra és több ismerősöm/barátom is van ezekből a közegekből, így még közelebbiek érzem. Nem vagyok előadás kritikus, így nem is kell mélyenszántó posztokra számítani. Inkább egy-egy hangulatra, benyomásra, érzésre, amit megosztanék Veletek!
Utazni is imádok. Nem szeretek korán kelni, de szoktam mondani, két dologért bármikor hajlandó vagyok felkelni, az egyik ha versenyre kell menni, a másik ha időben kell elindulni egy utazásra. Sokszor fog el évek múltával is egy hangulat, amit egy adott városban éreztem és olyankor nagyon visszavágyok. Szeretem felidézni az emlékeket. De természetesen rengeteg hely szerepel még a listámon.
És végül, de nem utolsó sorban néha még szó lesz a kiskutyámról, Peggy-ről. Igen, nevét az Amerika Kapitány történetekben feltűnő Peggy Carter ügynökről kapta. (Lehet számítani Marvel-es tartalomra is.) Hosszú évekig vágytam egy mopszra, aztán tavaly egy kis csöppség a családunk tagjává vált. Sok mindent máshogy látok mióta Ő van nekem. 🙂
Ezen kívül bármilyen téma előfordulhat, de ezek lesznek a fő irányvonalak.
Remélem, mindenki fog az ízlésének megfelelő tartalmat találni! Kíváncsi vagyok a Ti véleményeitekre is!
Sára
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: